Őszi programok

Szeptemberi és októberi zöld napok és programok

Ebben az évben is sok megoldandó feladatunk van, rengeteg program, amiből válogathatunk, céljainknak és a korcsoport sajátosságoknak a figyelembevételével.

Az Újbuda Környezettudatos Óvodája vetélkedőn ugyan nem végeztünk az elsők között, de a vetélkedő elindított egy újfajta gondolkodásmódot a tagintézmények között. A szemléletváltás, a közös célok, remélhetőleg segítenek majd abban, hogy jobb eredményt érjünk el.

Arra azonban nagyon büszkék vagyunk, hogy telephelyünk elnyerte a 3. Zöld Óvoda címet. A díjátadóra decemberben kerül sor.

Ebben az évben kiemelten szeretnénk foglalkozni a néphagyományőrzés és a környezettudatos szemlélet összekapcsolásával, elsősorban a természetes anyaghasználatra, a jeles napokra fókuszálva.

Idén az óvodánkban kialakítottunk egy hagyományőrző sarkot is, ahol már elhelyezésre is kerültek a betakarított fűszer-és gyógynövényeink. (citromfű, menta, petrezselyem, zsálya...)

Az állatok világnapja alkalmából témahetet tartottunk. A korcsoport sajátosságait figyelembe véve dolgoztuk fel az adott témát. A kicsik könyvet nézegettek, mesét hallgattak, énekeltek az állatokról. A nagyobbak már csoportosították az állatokat a jellemző jegyeik alapján, véleményt nyilvánítottak, szeretettel beszéltek kedvencükről.

A nagycsoportos óvodások október 11-én madárovi foglalkozáson vettek részt. A zoo-pedagógus rendkívül szemléletes módon juttatta ismeretekhez a gyerekeket. A költöző és állandó madarainkról kaptak ízelítőt a kicsik.

Október 12-én a piros csoportosok, 17-én pedig a lila, sárga, kék csoportos gyerekek mentek kirándulni Normafára. Az őszi erdő sokféle megfigyelésre, gyűjtögetésre adott lehetőséget.

Az őszi hónapokban sokféle ismeretszerzésre van alkalmuk a gyerekeknek. Így pl. minden csoportban megjelent az őszi betakarítás, sokféle tevékenységgel kombinálva. Összegyűjtöttük a fűszernövényeket, gyümölcssalátát készítettünk, szőlőt préseltünk. A kék csoportosok sütőtököt formáztak, közben ismerkedtek a sütőtök ízével, állagával. A sárga csoportosok levélragasztással, fa ábrázolásával hangolódtak rá az őszi évszakra. Az óvoda udvarán a gyerekek örömmel kapcsolódnak be a kerti munkálatokba. Gereblyéznek, gyűjtögetnek és boldogan játszanak a levélkupacban, kihasználva a kedvező őszi időjárást.

A következő hónapok programjairól a hírek oldalon olvashatnak.

Címkék: 

© 2013-2017 - BUDAPEST FŐVÁROS XI. KERÜLET ÚJBUDA ÖNKORMÁNYZATA