Érzékenyítő program a Mackó csoportban

Október első hetében „FOGADD EL, FOGADJ EL” című érzékenyítő projekthetet tartottunk a Székhely Óvodában.

Az érzékenyítő projekthétnek a Mackó csoport szolgáltatta a helyszínt.
Már az ezt megelőző napokban megkezdődött a gyermekek felkészítése mesék, játékok által. A tematikus héten foglalkoztunk a hasonlóságokkal – különbözőségekkel, a látássérült, mozgássérült, hallássérült emberek életébe helyezkedhettek bele a gyermekek mentálhigiéniés játékok által.
Meghívott vendégeink a Montágh Imre Általános Iskola gyermekei voltak.
Megtekintettük előadásukban a „ Zene a dombtetőn „ című mesejátékot, az előadás végén pedig közös éneklés, zenélés vette kezdetét. A közös délelőtt az udvaron történő szabad játékkal fejeződött be.
A gyermekek őszinteséggel, spontaneitással és nagyfokú empátiával alkalmazkodtak az új helyzethez.

Az érzékenyítő héttel célunk volt, a fogyatékkal élő emberek világának megismerése, valamint a toleranciafejlesztés. A program nagymértékben szolgálta ki az egymás elfogadásának hangsúlyozását és a másság természetes elfogadására való nevelést. Ezen a héten nagy hangsúlyt fektettünk arra a Mackó csoportban, hogy értékeket keressünk a hiányosságok mögött.
Projekthetünk lezárásaként kollázst készítettünk közösen gyermekek képeivel – ezzel hangsúlyozván, hogy milyen sokfélék vagyunk. Az ezt követő napokban beszélgetéseken, meséken, élményrajzokon keresztül dolgozták fel a gyermekek új tapasztalataikat, élményeiket. Reméljük a jövőben folytatjuk az érzékenyítő programot, mely segítségével kialakíthatjuk a fogyatékkal élő emberek iránti pozitív szemlélet viszonyulását.

© 2013-2018 - BUDAPEST FŐVÁROS XI. KERÜLET ÚJBUDA ÖNKORMÁNYZATA