Látványos kémiai kísérletek bemutatója a Csiga csoportban

Az ELTE Kémiai Tanszék hallgatói látványos demonstrációs és „tanuló”kísérleteket mutattak be  óvodásainknak.

Óvodánkba második éve jönnek el az ELTE Kémiai Intézetének hallgatói, hogy a kémia tudományával megismertessék a nagycsoportos korú gyermekeket.
November 9-én, pénteken délelőtt demonstrációs kísérleteket figyelhettek meg gyermekeink  a foglalkozás elején és végén.
Közben pedig maguk is végezhettek kísérleteket, amelyeket forgószínpad-szerűen szerveztünk meg. Minden állomáson egy-egy tanárjelölt irányította a munkát:
A kísérletekhez a háztartásban megtalálható anyagokat használtak, a különböző anyagok egymáshoz viszonyított reakcióját szemléltették, ill. a gyermekek maguk is aktív, tevékeny részesei voltak a tevékenységnek. Miközben a látványos kémiai folyamat zajlott, ismereteik bővültek, a mit, mivel, miért kérdéseikre választ kaptak.
Témák voltak pl. hajtogatott papírvirág miért nyílik ki a vízben, miért tudunk buborékot fújni, hogyan változik a színe az egyes folyadékoknak, ha vöröskáposzta levet öntünk hozzá, mi történik az M&M drazséval, ha különböző anyagokat adunk hozzá?

Örömteli volt ez a délelőtt, hasznos természettudományi ismeretekkel gazdagodtak nagycsoportosaink: megismerték a különböző anyagok tulajdonságát, egymásra hatását.

© 2013-2018 - BUDAPEST FŐVÁROS XI. KERÜLET ÚJBUDA ÖNKORMÁNYZATA