Zöld napok és programok

Ebben az évben kiemelten foglalkozunk a néphagyományőrzés és a környezettudatos szemlélet összekapcsolásával, elsősorban a természetes anyaghasználatra, a jeles napokra fókuszálva.

Hagyományainhoz híven, a nagycsoportosok madárovi foglalkozásokon vesznek részt havi egy alkalommal. Ezek az alkalmak jó lehetőséget adnak arra, hogy a madarak életmódját alaposabban is megismerjük. A madárdetektív program is felkeltette a gyerekek érdeklődését. Ezen a foglalkozáson a barna, a zöld és a sárga csoportos gyerekek vettek részt.

A kék nagycsoportosok ősszel egy ócsai kirándulást szerveztek, most tavasszal pedig Domonypusztán ismerkedtek a természetvédelmi értékekkel, a táj jellegzetességeivel, a védett növény-és állatvilággal.

Ősszel az egész óvoda felkerekedett Normafára. Az őszi erdő sokféle megfigyelésre, gyűjtögetésre adott lehetőséget.

A sárga és a lila nagycsoportosok a Kamaraerdei tanösvényen szereztek értékes ismereteket.

Ezenkívül óvoda körüli sétákkal, az Arborétum növény-és állatvilágának megfigyelésével is bővítettük a gyerekek tudását.

A kék csoportosok a közlekedési ismeretek bővítésére májusban, szülős programot szerveznek az óvodán belül.

Az év végi óvoda szintű kirándulás sem maradhat el, Normafára illetve Mogyoróhegyre. Tervezett időpontja: 06.05.

A környezetvédelmi jeles napok minden csoportban kiemelt jelentőségűek. Fontosnak tartjuk, hogy a szülők is bepillanthassanak a csoport életébe.

Így Föld napja alkalmából szülős palántázásba kezdtünk. Hagyományainkhoz híven, a Föld napi vetélkedő sem maradhatott el.

Sajnos a környezeti problémák már súlyosabbak mint gondolnánk. Ezért közös projekt keretében „A műanyag káros hatása az élővilágra” címmel, egy programsorozatot indítottunk. Még csak kis lépésben indultunk neki ennek a feladatnak, de remélhetőleg sokunkat megérint a téma és lassan, de lesz eredménye.

Kiemelt feladatunknak tartjuk, hogy a jövő nemzedéke tudatosabban élje életét, mint ahogy azt mi tesszük. Ezért is fogtunk bele ebbe a projektbe, hiszen a jövő az ő kezükben van.Séta az Arborétumban.

© 2013-2018 - BUDAPEST FŐVÁROS XI. KERÜLET ÚJBUDA ÖNKORMÁNYZATA