Nagylevelű hárs
A nagylevelű hárs hazája Közép- és Dél-Európa, Kis-Ázsia, a Kaukázus. Hazánkban főleg a középhegységi erdőkben és a Dél-Dunántúlon honos, leginkább a bükkösök és gyertyános tölgyesek övében alkot előerdőt, az északi lejtőkön és szurdokerdőkben magas kőrissel, hegyi juharral él együtt, hárs-kőrises, gyertyános tölgyesekben fordul elő. Gyors növekedésű, közepes vízigényű faj, üde, mélyrétegű, humuszos talajban érzi jól magát, árnyékos fekvésben is jól fejlődik.
Miről ismerhetjük fel? A többnyire 20-25 méter, de kedvező termőhelyen akár 30-40 méter magasságot is elérő szépség lombkoronája kezdetben szabályosan kúpos vagy tojásdad, idős korában azonban terebélyessé válik. Zöldesbarnán vagy vörösbarnán fénylő fiatal hajtásai szőrösek. Széles, élénkzöld levelei szórt állásúak, csúcsuk röviden kihegyezett, a levél széle szabályosan és élesen fűrészes, a fogak kihegyezettek.
A nyári nagy melegben kellemes hűsölést biztosító árnyékában megbújva törzsét is megvizsgálhatjuk: hengeres, kérge fiatalon sima, zöldesszürkés színű, később sötétszürkés és hosszirányban mélyen repedezetté válik. Fénylőn zöldes vagy vörösesbarna vesszőit közelebbről szemügyre véve 5-6 mm-es, fénylő liláspiros rügyek láthatók.
A nagylevelű hárs finoman illatos virágai sárgásfehérek, a nyár elején, már június első felében nyílnak, az elsőként virágzó hazai hársunk. A virágok többnyire 3 tagú, néha 2-7 tagú csüngő álernyőket alkotnak, a porzószálak hosszabbak, mint a szirmok. A fafaj kiváló méhlegelő. A hársméz intenzív illatú, gazdag flavonoidokban, emiatt kiválóan alkalmas a felső légúti betegségek, alvászavar enyhítésére, illetve görcsoldó hatása is van.
Érdekesség: a középkor szent fája volt a hárs, puha fája miatt nagyszerűen lehet faragni is, így például templomi szobrok készítéshez is felhasználták.